2018. április 6., péntek

"Minden egész eltörött..."

3 hete is ilyen rossz idő volt, sőt rosszabb. Az ég akkor is siratott egy jó embert és ma is beborult érte...
Azon a héten nem sokat aludtunk, a csütörtök éjszaka pedig kezdett átmenni egy rémálomba. De még akkor is reménykedtünk. Csak mi ketten apával, anya akkor már érezte, vagy tudta, hogy itt már nincs esély. Ami a legjobban fáj, hogy senki nem mondta meg nekünk az igazat, mert akkor egyből a mentő után mentünk volna. Azt mondta a mentős, hogy menjünk be 1-1,5 óra múlva, mert addig vizsgálják. Így is tettünk. Kicsit összeszedtük magunkat, felöltöztünk, eltettük az ilyenkor kellő dolgokat és kb. egy óra múlva már a kórházban voltunk, de akkor már félig árva voltam.
Nem tudtunk tőle elbúcsúzni, de lehet, hogy nem is szerette volna, hogy az utolsó gyötrelmes perceit is végig kísérjük.
Nem igazán tudtam mit írjak erről, többször is neki kezdtem már a blogolásnak, de valahogy nem jönnek a szavak. Erre nincsenek is szavak. Egyben azonban biztos vagyok: nincs isten. Ha lenne, akkor nem hagyta volna, hogy egy jó ember ennyit szenvedjen és ilyen sorsot érdemeljen. Iszonyatosan fiatal volt és még csak most kezdődött volna az élet.
Azt hiszem egész életemben nem leszek már ép soha. A legjobban most mégis apa miatt aggódom. Rettegek attól, hogy a bánat megbetegíti és hogy utána akar menni anyának. Eddig se volt nagy a családom, de már csak 2 ember miatt kelek fel minden reggel.
Laci rengeteget segít és segített, azt hiszem ha ő nem lenne, akkor még inkább depressziós lennék. Csak az a kérdés, hogy szabad-e ilyen fiatalon ennyi terhet a vállára tennem és mindezért cserébe csak egy darabokra tört szívet és egy ketté tört életet tudok neki adni...?!
Nem tudom, semmit sem tudok.
Vannak jobb napok és vannak olyanok, mint a mai. Egyszerűen képtelen voltam elmenni az iskolába, pedig nem szabadna többet hiányoznom. Olyan borzasztó állapotban keltem ma fel, hogy megmozdulni se volt erőm és kedvem. Persze igyekszem összeszedni magam,hiszen a tanulás fontos volt anyának és a házat is rendben kell tartanom. Legalább ha egyszer arra kerül a sor, hogy férjes nő legyek, akkor már minden rutinból fog menni. :') Sajnos.
Eddig se volt könnyű, de most olyan, mintha az egész világ ellenünk fordult volna. Mióta elment csak hideget és csendet érzek, amilyen a halál is. Hiába van tavasz, számomra nem süt a nap és nem hallom a madarak hangját, nem érzem a virágok illatát. Mostantól nem lesznek ünnepek az ünnepek és az anyák napja is csak egy újabb tőrdöfés lesz a szívemnek.
Nem tudom miként fogjuk tudni átvészelni ezt az időszakot, de az biztos, hogy most minden kitartásomra szükségem lesz. Azt érzem, hogy vigyáznom kell apára és magamra is. Magamra azért, mert az életemet anyának köszönhetem és ronda dolog lenne erre az ajándékra nem vigyázni. Csak hát nem olyan egyszerű ez.
Többé már nem érzem magam fiatalnak, valami nagyon eltörött idebenn. Az elmúlt fél évben annyi mindenen mentem keresztül, mint egy 50-60 éves és ez valahogy gyökeret vert a szívembe.
Már csak abban reménykedem, hogy egyszer még viszont láthatom anyát és mindenkit, akiket 3 év alatt elvesztettem.