2017. április 23., vasárnap

Totál szívás

Üdv!

Gondoltam gyorsan megejtek egy rövid és stresszlevezető bejegyzést, mielőtt próbánék elaludni(ami úgy sem fog sikerülni._.).
Végül egész péntek délután matekot tanultam. Nagyon rossz kedvem volt, mert végre lehetett volna egy szabad péntekem, de ehelyett tanulnom kellett, ráadásul azt, amit a legjobban utálok. Ezért 3 óra után kitakarítottam mérgemben a házat és közben ki is mostam, utána kicsit higgadtabban folytattam a füzet fölé görnyedést.
Persze tartottam szünetet, de este fél 10-kor már azt mondtam, hogy ebből elég volt. Még így is maradt másnapra 2 oldal, de már nem bírtam több anyagot beleverni a fejembe.
Úgyhogy szombaton is tanultam kora délután, aztán aludtam egy fél órát, mert olyan szinten fáradt voltam, hogy azt elmondani nem tudom és utána mentem Lacihoz.
Nagyon hamar elszaladt a hétvége, jól megvoltunk. Filmeztünk, mesét néztünk, sétáltunk, beszélgettünk és lustálkodtunk. Aztán már a buszon voltam és jöttem is hazafelé.
Átolvastam a matekot, de úgy érzem, hogy semmit nem tudok. Annyira sok és nehéz, hogy egyszerűen nem megy a fejembe. Lehet, hogy felesleges volt az időmet erre pazarolni.
Az a baj, hogy holnap fél 6-kor kell kelnem, hogy beérjek 8-ra a zh-ra. Mivel nem tudok korán elaludni és az idegtől amúgy sem tudok, ezért kb. 3 órányi alvással a hátam mögött fogok holnap reggel egy piszok nehéz zh-t megírni. Szinte esélytelen, hogy bármi jót produkáljak. Tekintve, hogy délután 2 óra után vagyok használható és este 9 után vagyok a legproduktívabb és legéberebb. Fuck bagoly típusú élet. ._.

Igazából csak ezt akartam kisopánkodni magamból. Szurkoljatok, hogy holnap a nevemen kívül mást is le tudjak írni.

Sayonara.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése