2017. március 27., hétfő

Úton, útfélen :)

Hali!

Ma csak gyakorlatra mentem be, még mindig nem vagyok 100-as, szóval inkább pihentem egy kicsit. Ez az óraátállítás amúgy is összezavar egy kicsit és a betegség mellett még fáradt is vagyok. xD
Szegény tanár... Annyira nem bírta már, hogy nem tudunk programozni, hogy fogta magát az óra közepén és kiment cigizni. :"D Az időből ítélve minimum 3 szálat szívott el. Vagy 6-ot, de azokat kettesével. :"D :"D

A vonaton összetalálkoztam egy régi évfolyamtársammal. Vele mindig jóban voltunk, tudom, hogy anno belém is volt zúgva, de attól még haverok maradtunk. Vele mindig jókat tudtunk beszélni az animékről és mangákról, szóval most is az volt a téma. :') Nagyon visszaanimésedek itt a végére, ami nem is baj. Nagyon sokat köszönhetek ennek a szubkultúrának.
Aztán Nyíregyen a buszmegállóban leszólított egy lány, hogy mi együtt járunk matekra(tényleg? :"D). Elkezdtünk beszélgetni és beült mellém a buszon és az utat is végig fecsegtük. Jól esett kicsit beszélgetni másokkal. ^^
Aztán eltelt a gyakorlat és jöttem is haza. A vonatról leszállva megpillantottam a reggeli évfolyamtársamat és odamentem hozzá, hogy : "Rég találkoztunk". Erre szerencsétlen tökre megijedt. xD De egy darabig együtt mentünk haza és akkor folytattuk a reggeli eszme cserét.

Legnagyobb meglepetésemre az Oszakés csapat találkozót szervez. Zsomi eléggé be van zsongva és minél hamarabb találkozni akar. Ez tök jól esik, csak remélem lesz belőle valami és ha lesz is, akkor nem romlik el, mert indult már nem egy ilyen társaság, aztán az emberek lekoptak,összevesztek és feloszlott a banda és az olyan magányos érzés... :/

Itthon kicsit tanulgattam, mert lassan jön a zh-k időszaka, szóval lehet el-eltűnök majd rövidebb időre, mert minden tanárnak ugyan azon a héten jut eszébe íratni... -.-
Bár ahogy elnézem senki nem olvassa a blogomat, de már nem érdekel. Magamért csinálom, mert jól esik írni. Igaz,  hogy a visszajelzés néha jól esne, de végülis ez egy blog és elég egyhangú. Nem olyan izgalmas az életem(jó, a vonat utakat és a szerencsétlenkedéseimet leszámítva) és van, hogy akár 2 hétig semmit nem írok.
Mindegy is.

Most csak kedvem támadt pötyörészni, ennyi is lettem volna mára.

Jó éjt! :)

2017. március 26., vasárnap

Oszake 2017

Üdv!

Ez a 4. Oszake beszámolóm. Durva azért, nem? :D
Lacival :)
Persze előtte muszáj volt lebetegednem, mert mi is lett volna, ha minden rendben megy? Laci is lábadozik még, szóval egyikőnk sem volt százas, de elmentünk és ez most nagyon pozitív volt számomra. A 2. legjobb Oszakém volt, mert az 1. helyen még mindig a Dead Master cp-s áll. :)
Péntek este egy ismérleten szörnyű és hosszú rajz után 7-kor haza estem és jött Laci is, mert másnap ugye innen indultunk. 10-kor kezdődött szombaton a rendezvény, de úgy gondoltam, hogy elég ha 11-re megyünk oda és jól sejtettem. A korán érkezők akár 30-40 percet is állhattak a sorban, mi meg odamentünk szép komótosan, megvettük a jegyet és már bent is voltunk. :) És persze tovább is aludhattunk, mert hozzánk nagyon közel van a Megyó. 12 perc busz és 5 perc séta az egész, úgyhogy elég volt a 10:38-as busszal bemenni. :) Na, de persze cp-ben buszozni elég fura élmény, mert mindenki néz; ki így-ki úgy, de egyszerűbb volt itthon megoldani a sminekt és a parókákat.
Péntek éjszaka még Laci kéz- és lábkörmeit mázolgattam lilára. Hát, egy élmény volt. :"D

Persze megint nagyon sok ember volt kis helyen, de most volt társaságunk. Laci összehaverkodott egy Zsomi nevű sráccal és ő hozta a barátait is, akik szintén a Narutoból cp-ztek, kivéve egy srácot.
Kykky alias Konan :D
A programokon nem igazán vettünk részt, mert tényleg borzasztó sokan voltak és eleinte a bazárokhoz sem fértünk oda.
A fiúk toltak 1-2 Naruto meccset a konzol teremben és beültünk a karaokesokhoz is, de végül senki nem vállalkozott a tömegpusztító szerepére, szóval onnan gyorsan le is léptünk. Viszont rengeteg képet csináltunk! :D Egészen jó idő volt és élvetük, hogy ugyan abból az animéből cp-zünk, így tényleg rengeteget fotóztunk.
Végül láttuk, hogy a kertben egységesen cp fotózás van, ahol minden beöltözött emberke ott pózolt egy nagy kupoacban, csak hát nem mertünk odamenni. xD Végül Flo szólt, hogy álljunk be mi is és így rólunk is született néhány kép.
Volt egy elképszető pillanat, amikor megálltunk a Megyó közepén, mert páran leszólítottak, hogy szeretnének a bandával egy képet és ekkor mindenki odajött. 10 percen keresztül csak fényképeztek minket, még 2 vietnámi lány is lefotózott bennünket. Nagyon jó érzés volt. :)

Elmentünk a közeli Coopba egy kis energia pótlásért(értsd: csoki) és a pultos nénik kijöttek minket megnézni és végig taperolni. xD Furcsa érzés volt, de közben meg jól is esett, hogy ilyen pozitívan állnak hozzánk és érdeklődést mutatnak irántunk és mindezt teljes jóindulattal teszik. :D
Később a pékséget is megrohamozta az Akatsuki, de az eladó nőnek már meg sem kottyant ez a néhány hibbant ember.  xD Totál hozzá vannak szokva ehhez a suli közelében élő emberek.
Próbáltam megenni az ott vett hotdogot, de csak 3-4 próbálkozásra sikerült, mert mindig akkor jöttek oda fotót kérni. :'D Zsomiék már ott röhögtek rajtam, hogy nem tudom megenni azt a szegény nyeszlett hotdogomat. Ehh. ><"

4 óra körül már kezdett oszolni a tömeg, mi is menni készültünk. Átöltöztünk a WC-ben, elbúcsúztunk újdonsült barátainktól(tökre megszerettem ezt a kis csapatot :D ) és még utoljára szétnéztünk az árusok között, immár a tömeg lökdösése nélkül.
Közben Lacit kihívták egy Naruto meccsre, szóval addig vadászatra indultam és 3 évnyi keresgélés után végre sikerült találnom csontváz kezes hajcsatot! :D Omg, én már annyi conon vadásztam erre,de mindig elvitték előlem vagy már nem volt. A neten is 300 Ft darabja, de a kiszállítás meg egy ezres, szóval ezért keresgéltem eddig oly kitartóan conokon őket. :D Egyből vettem 2-t. xD Alig várom, hogy hordhassam *-* Most jól jártam a csipkés goth nyakpántokkal is, mert 900 Ft-ért lehetett őket venni, ami nagyon jó ár értük. Vettem is egy gyönyörű feketét. :3
Igazából ennyi cuccot vettem, meg kajára költöttem.

A rajzversenyen természetesen megint nem értem el helyezést, de nem is számítottam rá. xD Szerintem soha nem fogok semmilyen helyezést elérni semmilyen versenyen. Ez ilyen. :"D

Olyan fél 5 után jöttünk ki a Megyóból, de már ki volt halva az egész, mert 5-ig tartott a rendezvény.
Igazából Mekibe akartunk menni a csapattal, de 2 srácnak mennie kellett, mert messziről jöttek és a buszt/vonatot nem késhették le, pedig szívesen jöttek volna. Na, majd legközelebb. :)
A mi kis csapatunk ♥
Lacival elmentünk a Tescoba és ettünk 1-1 pizzát. Vásároltunk egy kis rágcsát estére és indultunk is hozzánk. Persze a buszon rengetegen voltak, nem tudtunk leülni, de a lábunk az egész napos járkálástól már majd leszakadt. Leszálltunk a buszról és 5 percig ott ültünk a megállóban, mire el bírtunk indulni. xD
Olyan fél 8-ra értünk haza és egy gyors élménybeszámoló, vacsi és fürdés után már 2 óra előtt aludtunk is. Nagyon kimerültünk, de tényleg jól szórakoztunk, csak kicsit visszaestem sajnos és éjszaka nem voltam túl jól. :S

A mai nap lustálkodással telt. Az új ágyam valami fantasztikus! Imádunk rajta aludni és lustizni. :3
Egy rossz dolog volt a hétvégében: az, hogy hamar eltelt. :( Észre se vettem az időt és már arra eszméltem, hogy Laci haza ment és beesteledett.
Viszont azután a rémes Milloween után nagyon jól esett egy ilyen jó kis con. :) Remélem a PlayIT is ilyen, vagy ennél jobb lesz.

Nos, ennyi lett volna a beszámolóm.

Pá! ^^

2017. március 19., vasárnap

Mozgalmas március :D

Ahoy!

Egy ideje nem írtam, de elég mozgalmasak a mindennapjaim, ami egyrészt jó, másrészt nagyon fárasztó. xD
Továbbra is rengeteget olvasok és nagyon jól esik. Így hamarabb telik el naponta az a 2 óra vonatút és nem is bánom, hogy ennyit utazom, mert így van időm az olvasásra.
Eddig kivégeztem Szabó Magda-Katalin utcát és Szemlélőket. Ezután elolvastam Jókai Mór-Egy magyar nábobját és most a második részét, a Kárpáthy Zoltánt olvasom. Iszonyat jó! Még sírtam is a végén, annyira tetszett. Anya megint berendelt 10 könyvet Antikvárról 4000 Ft-ért és még ajándék könyvet is kaptunk hozzá. A Kárpáthy Zoltánt is most vette meg, eddig az nem volt meg nekünk és pont aznap ért ide a csomag, mire kiolvastam az Egy magyar nábobot. Mindenkinek ajánlom, aki kitartó és a nehezebb nyelvezet ellenére is átrágja magát azért, hogy egy életre szóló olvasási élményben legyen része! :)
Na, ennyit a könyvmoly szekcióról. xD

Nem akarok dicsekedni, de ez egy blog és ez egy fontos dolog a számomra: kaptam egy új ágyat! Múlthét szombaton sikerült beszerezni, igazából csak megrendelni indultunk, de találtunk egy boltot, ahol voltak raktáron és már el is hoztuk. Egy szép nagy franciaágy, bár a huzat nem tetszik rajta, de az úgy sem látszik a lepedő miatt. Viszont a támlája és minden egyéb tényleg nagyon menő, szóval ezt választottam. Az egész nap pakolással telt, mivel a szobámba éppenhogy csak befért. Egy bútort így is szét kellett szedni és átvinni máshová, de végül megoldottuk a feladatot, bekerült az ágy és szép lassacskán visszapakoltunk mindent. Este fél 11-kor apa még szerelt. :"D
Kicsit fájt is ez a csere, mert az előző ágyam még mamától jött át és amikor nála laktunk sokat aludtam vele ezen az ágyon, így elég erős érzelmi kötődésem van hozzá és persze Lacival is ezen aludtunk 2 évig. Elég kicsi volt már, a lábunk lelógott róla és ki is volt feküdve, főleg, hogy kb. 12-13 éves heverőről beszélünk. Persze, mama is biztos nagyon örül az égben, hogy végre van egy szép új, kényelmes ágyam. Az első néhány éjszaka kicsit fura volt, mert megszoktam, hogy kis helyen alszok összekuporodva és meg kellett szoknom, hogy nyugodtan kinyújtózhatok. :)

Sajnos Laci egész múlt héten beteg volt, még hétvégén sem tudtunk találkozni. Most héten mentem hozzá kedden, de még akkor sem volt túl jól. Elkapott valami nagyon makacs vírust. :S
Jó volt, hogy március 15. szerdára esett, így kicsit pótolhattuk az elmaradt hétvégét. Bár olyan fura voltam, mintha nem is én lettem volna, össze is vesztünk, szóval nem sült el túl jól a dolog, de kibékültünk. Nem tudom mi üthetett belém. O.O

Csütörtökön se erőltettem meg magam, bementem néhány órára és jöttem is haza. De legalább volt időm és erőm bemenni Debrecenbe hajfestéket venni és végre normális színű a hajam. Annyira kikopott a kék, hogy szinte már szürke voltam. :"D De persze nem árulnak minden helyen ilyen festéket, szóval nem kis utat kell érte megtenni és érthető, hogy így nem tudok mindig beszaladgálni érte,de igyekszem. ^^"
Pénteken semmi értelme nem volt bemenni, a rajz tanár nem volt , de azért ott kellett lenni. A vonatom 20 percet késett, így én pont beestem 1-re, a modell negyed 2-kor jött volna, de félkor még sehol sem volt. Aztán csak megérkezett, persze a termet nem tudtuk kinyitni, mivel a titkár elment, a takarító sehol nem volt. Konkrétan mindenki hazament már. A modell 20 perc szenvedés után talált
egy tanárt, akinek a portán kiadták a kulcsot és így 2-kor bejutottunk a terembe, ahol 45 percet krokiztunk. Én megcsináltam 11-et, míg a többiek 5-6-ot. Mondtam a modellnek, hogy én megyek és ennyi. Ezért mentem be! :"D Na, mind1, így már 5-kor itthon voltam. Természetesen a vonat hazafelé is késett, általában már háromnegyed 5-kor itthon vagyok ha ezzel jövök. Ehh... -.-
Szegény apa 7:30-ig dolgozott, érte kellett menni. Közben kitaláltam, h csinálok vacsit, szóval jövetben bementünk a boltba és vettünk szalonnát és tojást. 8-kor neki álltam szalonnás tojást csinálni, aztán kész lett és anyuék jól bekajáltak belőle. ><

Szombaton Lacival moziba mentünk, a Logant néztük meg. Úgy volt, hogy másra megyünk, de mire pénteken lefoglaltuk volna valamelyik kiszemelt filmet, addigra már nem adták őket. xD Így erre esett a választásunk, csak hát én nem láttam az előző részeket, szóval odafele Laci dióhéjban elmagyarázta, hogy ki kivel van. xD 2,5 órás volt , de nekem tetszett. Jól esett kimozdulni, csak ne
szakadt volna úgy az eső. :")
Végre kipróbálhattuk az új ágyamat, nagyon jó rajta ketten aludni. :) Lacit alig lehetett vasárnap lerángatni róla, ott lustizott rajta. :3
Megint szélsebesen eltelt ez a hétvége, de nagyon jó volt. 3 év és 3 hónap után is dúl a love és ez tök jó. :)
Jövő héten Oszake, majd hozok beszámolót. Pénz hiányában Itachi és Konan leszünk, de remélem jövőre már a tervezett cp-ben megyünk. :)

Röviden(najó, közepesen hosszan) ennyi volt az elmúlt 2 hét.
Majd még jelentkezem.
Páá! :)