2015. március 2., hétfő

Rajzocskák :>

Ahoy minna! :D
Tegnap egész nap rajzoltam. Próbálgatom a Photoshoppal való színezést.Meg akarok maradni az animés stílusnál, de realisztikusabban akarom ábrázolni azt. :)
Ezzel a Himitsuval szenvedtem délután. A feje fura, de maga a bőre az tetszik. :)

Ezt egy csaj kérésére csináltam, az ő saját karaktere csak az én stílusomban.

Ez a kis képregény pedig már az éjszakai agymenésem. Nagyon éreztem már a hétfőt. Szegény Sayumit sikerült is vele facebookon kiakasztanom. xD Ehh. Gomen. De már megálmodtam a folytatását is, csak még meg kell valósítani.


Eztetet pedig ma műveltem rajzórákon. Attila bácsi kitalálta, hogy ma vizsga feladatozzunk, tehát ez elég súlyosan bele fog számítani az év végi jegyünkbe. Ma csendéleteztünk.Még 3 ilyen vizsgaszerű feladat lesz: egy portré, egy egész alak és gondolom egy félalak. Elvileg. ><
Ezt a képecskét 3x45 perc alatt kellett elkészíteni, A/2-es méretben. Szabadon választott technikával. Természetesen a szívem csücskét, tehát az akvarellt választottam. Igaz, az akvarellel vigyázni kell. Mivel nem fedő festék, így ha valamit elrontasz azt nem nagyon lehet kijavítani. Furcsa mód akvarellel sokkal gyorsabban haladok, mint fedőfestékkel és biztosabb is vagyok vele, mint a temperával. Élveztem csinálni és egyáltalán nem izgultam. Úgy vagyok vele, hogy van még 3 ilyen feladat, és ha egyet elrontok, az nem a világ. Amúgy is 3.-ba egy csendéletet elrontani már elég szégyen szerintem.

És így utolsóként egy összehasonlítás. :)

Úgyhogy most hoztam nektek pár rajzocskát mára. :3
Végre megint alkotós kedvembe vagyok, még most is szívesen rajzolnék egy Himitsut. Mondjuk még lehet belefér majd az időmbe. Ugye ma anyuékkal színházba megyünk este 7-re. A Marica grófnőt nézzük meg, ami ugye egy operett. Már várom. :3 Gyorsan hazajöttem, ettem, aztán hajat mostam, körmöt festettem, házit csináltam(ami nagy szám, én este 7-kor kezdek el tanulni xD) és tanulni szerencsére nem kell holnapra. :>
Nos, elég hosszúnak ígérkezik az előadás, úgyhogy lehet nem írok ma már róla. Majd egy kövi bejegyzésemben ejtek pár sort arról, hogy milyen volt.

Ennyit mára.
Csóka. :)

2015. március 1., vasárnap

Nemtudokcímetadni

Üdv! :)
Elég mozgalmas hetem volt. Közben jól meg is fáztam, nem értem honnan jöhet ennyi tatony. :'D
Anyunak csütörtökön szülinapja volt, egy Márai könyvvel, a Csutorával leptem meg. Nagyon örült neki. A héten természetesen megint volt jó sok érzelmi hullámvölgyem. De Lacival már csak kedden, pénteken és szombaton tudunk találkozni ha minden jól megy. Hát nem ment jól. Csütörtökön begyulladt a mandulája, így pénteken nem tudtunk találkozni. Több mint egy éve nem volt olyan, hogy én a péntekemet nélküle töltsem és nagyon fura érzés volt. Mikor még nem volt nekem, tök természetesnek vettem, hogy pénteken már 2 óra után itthon vagyok és hajnalig animézek, chatelek, mangát olvasok vagy rajzolok.
Jó, mondjuk elég rossz állapotban voltam, szóval átaludtam az egész délutánt, de este 9-ig, amíg nem skypeoltunk nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Bár anyuékhoz beültem beszélgetni, de ennyi volt.
Ma végre sikerült találkozni és jól is éreztem magam vele. A múlt heti találkozás után kétségbe voltam esve, hogy mi lesz ha már csak unatkozni fogunk egymás mellett...?! Q.Q Szerencsére az csak valami kivételes átmeneti állapot volt. Itt voltak papáék is, megköszöntötték anyut. Kicsit beszélgettünk velük. Laci nagyban benne volt egy vezetős sztoriban, amikor a következő mondathoz ért: "Ott állt egy 65-70 éves vénasszony..." Ekkor a család nagy röhögésbe kezdett, Kati mama főként, ahogy papa is. Mert mind2 abban a korban vannak. xD Szegény Laci meg tök zavarban volt. De nem azok a sértődős fajták és szeretik is Lacit, szóval jót mulattak rajta és annyi. Bár nem hiszem, hogy ezt valaha is elfelejtik. Szóval ha netalántán ő lesz a  férjem, bőszen mesélik majd ezt a dédiknek... :')
Sajnos a nap nagyon gyorsan elrohant. Mintha csak pár órát lettünk volna együtt. Nem akartam, hogy elmenjen és olyan rossz volt kikísérni a buszmegállóba és elbúcsúzni. Kb. olyan érzés fogott el, mint tavaly nyáron az utolsó napon, amikor este elköszöntünk egymástól. :(
Ma Timónál alszik, szóval ismét itt a kérdés: mit kezdjek magammal? Furcsa. Régen nagyon jól megvoltam egyedül, nem beszéltem facebookon senkivel és  hajnalig animéztem. De most nem tudok mit kezdeni magammal. Már olvastam is, de valahogy most nem köt le. Rajzolni nincs kedvem, nem
tudok milyen animét nézni, mert annyit láttam már, hogy lassan nem tudnak újat mutatni. És ami meg érdekelne azt lassan fordítják. Mangával ugyan ez a helyzet. Tudom, kijött a Fekete vitorlák új része, de az is rá emlékeztet és mivel nem tudok neki most beszámolni róla,  ezért ehhez sincs kedvem. :'D
Ezért is írok most egy bejegyzést, de hát ezt se lehet egész éjszaka nyújtani. A szombat este meg nem arra van, hogy az ember aludjon. Arra ott a vasárnap délután. xD Legalábbis nálam így megy ez. Nem mintha tudnék aludni. Mikor elment utána nem voltam túl jól és elaludtam és kb. 2 órát húztam le, szóval nem vagyok álmos. xD Ehh :'D

Amúgy fura ez a február. Ugye mi 29-én szoktuk ünnepelni a hónap fordulónkat, de hát februárba olyan nem nagyon van. >< Úgyhogy azt hiszem holnap leszünk 14 hónaposak. Hümm... xD

Hát, ennyi az annyi. Hétfőn megyünk anyuékkal színházba, majd lehet mesélek. Egyelőre mára ennyi.
Csókoltatok mindenkit! :P