2013. május 27., hétfő

Már megint... :|

Üdv!
Jelenleg itthon meresztem csodálatos faromat, ugyanis éjszaka megint rosszul voltam. Csak a szokásos... Nyomódott a mellkasom, nehezen kaptam levegőt, szédültem, hányingerem volt. Aludtam összvissz 3 órát, de azt is úgy, hogy 15 percenként felkeltem arra, hogy nem kapok levegőt, vagy forog velem a világ. Q.Q
Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy talán a kávé az oka. Ugyanis amikor először lettem rosszul, akkor is ittam. Pedig nem szoktam, csak délután álmos voltam. Amúgy sem nagyon bírom a koffeint, megy tőle a hasam. És ugye izgultam a mai dolgozat meg felelés miatt és rájátszott a gyulladás is + a kávé. Szóval így szépen összeadódott a dolog.
Délelőtt aludtam egy jót és azután elkezdtem megújítani a mangámmal foglalkozó oldalamat, amin röpke 5-6 hónapja semmi friss nem volt. Design csere, új történet, szereplők stb.
Katt az iconra, ha esetleg van kedved bekukkantani:

Amúgy hatalmas csalódás ért, tegnap a Kalandjáratba nem a nyíregyházi felvételeket mutatták, hanem valami dunántúli helyet. Mi meg milyen lelkesen ültünk a tv előtt anyuékkal. :'( Plusz tudtom, hogy voltak olyanok, akik csak miattam nézték, és erre nem is az a rész volt. :( Ezért itt is szeretnék elnézést kérni!
Mindenesetre én jövővasárnap is nézem, hátha akkor lesz. ˇ_ˇ
No, ennyi lennék.
Mostantól a mangámmal kapcsolatos új rajzaim nem ide, hanem a másik a kykkymangára kerülnek majd.
Pá! ^^

2013. május 25., szombat

Új manga a láthatáron :D

Üdv!
Ma egész nap csak rajzoltam. Nyáron új mangába kezdek, bár megfogadtam, hogy először a történetét írom meg és csak azután kezdek neki, mert tavaly az Írisz szerelme azért nem folytatódott, mert nem tudtam hogyan folytatni... :| Meg pont a múltkor vettem újra elő azt a kész 4-5 oldalt és hát... az anatómia az valami szörnyű. Úgyhogy ez is csak egy a sok befejezetlen mangám közül, de az idei nyár más lesz! Oroszországot nagy valószínűséggel elbuktam, mert egyszerűen nincs szervezés. Semmit nem tudunk. Még kísérőnk sem lenne. Ebből inkább nem kérek...
Na, szóval az új mangámnak még nincs címe, története már alakulóban és a 2 főszereplő és egy mellékszereplő is megvan.
A főszereplő csajszi Claudia lesz, aki egy régebbi karakterem átdolgozása és a párja Dan, a sárkány. :33
Amúgy nagyon szeretem az ő párosukat. Első olyan karakterpárom, akiket a sajátomnak érzek.
Ma csak úgy firkálgattam, és hát... Eskü, csak egy vázlatnak indult Clauról, de aztán valahogy annyira belelendültem, hogy elkészült a mangám első oldala. Szörnyű vagyok! T_T
De olyan jól esett újra ilyesmit rajzolni. Nagyon szeretek ezzel bíbelődni, és bár 5 órám ment rá (jó, de mondjuk ez A/3-as méretbe készült és az időm jelentősen javult, mert tavaly nyáron egy A/4-es méretű oldal elkészítése egy egész napot vett igénybe.)
Nem is húznám tovább a dolgot, bemutatom Dant és Claut:

Itt Dan sárkány alakban van, bár Clau fülén változtattam. Ez az első rajz róluk. ^^ 
És ő lenne az első és eredeti Claudia és Dan, a höri meg Momo. :'D


És a mangám első oldalát:

Lol. Az Írisz szerelme első oldala. :'D Azért 1 év alatt sztem fejlődtem valamennyicskét... Remélem.... Ugye? T____T

No, ennyi lennék mára.
Ne feledjétek, holnap 13:55 Tv2! ^^
Pussza :)

2013. május 23., csütörtök

Nyári tervek és egyéb...

Csak egy rövidke bejegyzés, mennem kellene tanulni... (holnap angol, nyelvtan doga, irodalomból felelünk és kb. 10-15 oldalból semmit nem tudok T_T)
Ma feleltem föciből, 5-t kaptam. Huh. ˇˇRemélem meglesz az évvégi 5.
Ha az égiek és a vágók is úgy akarják, akkor most vasárnap 13:55-kor Kalandjárat a TV2-n, alias keresd Kykky-t a műsorban akció! ;P
Amúgy nem sok minden történt. Rajz órákon temperával festettünk. Olyan jól esett most. Úgy kellett ez most nekem, mint a csoki. :D ♥ xD
Hazafele jövet majdnem elnyaltam a buszon. Rajzmappával szép az élet. ♥ -.- xD
Amúgy köszönöm ANIMEGIRL (alias Neliel -nem tudom melyik nevedet szereted jobban-) -nek, hogy mindig benéz hozzám és sokat kommentel. ^^ Még a blogjában is megemlített, olyan kis aranyos. :))
A számlálóm szerint pedig elértük a 2000 fölötti látogatottságot (a blogspot számláló szerint ez a szám 17618, de ebben én nem hiszek.) Köszönöm nektek! ^^ Tartsátok meg jó szokásotokat xDD :P

Amúgy a nyaramról szólva.... eléggé  jónak ígérkezik.
Először is 3 hét Oroszországban... ami nem biztos még, de remélem mehetek :) Aztán augusztus végén 1 hét rajztábor Pányokon. Közben még tervezem megvarrni a Rosette jelmezemet (Chrno Crusade) és még az órát is meg kell csinálnom papírmaséból. Továbbá a mangámnak is neki akarok kezdeni, bár a történetnek csak az eleje van meg a gépemen. Sok terv, nagy várakozás. Remélem mindenre jut majd idő amit még elterveztem. Szeretnék még sok dolgot megvalósítani, fejleszteni egy kicsit az angol tudásom (nem a drága tanárom miatt), hanem mert megszűnt a Vampire Famiglia oldala, ahol a Code: Breaker mangát fordították és már elvonási tüneteim vannak, angolul meg fent van ugye...
Meg ugye jó lenne eljutni egy Conra, ha már készül a jelmezem....
Nos, majd kiderül úgy is hamarosan, hogy mi lesz. :D
Ja, és még a kötelező önkéntesmunkát is csinálnom kell (Fuck) 50 óra, mert különben nem tudok leérettségizni. Ez mi szenyaság már! :@

Hümm... most így ennyi lenne. Csak gondoltam írok már valamit, nehogy szó érje a ház elejét, meg ha már ennyire aktívan látogattok, viszonoznom kell.
Hamarosan új menüpontok és egyéb dolgok várhatóak!
Pá!
(ui.: Új profilképem a blogspoton és Facebookon, alias pózolj konohai fejpánttal. Oszakés szerzeményem :333 )

2013. május 19., vasárnap

Kiteregetés, álmok és életem első interjúja, alias Kykky híres lesz?! xD

Hűha! Jó sok minden történt velem mostanság. Azt hiszem ez egy hosszú bejegyzés lesz, szóval készítsétek a popcornt, helyezkedjetek el kényelmesen!
Kezdeném először is a csütörtökkel. Nagy kiteregetés. Kb. 42-43 rajzot vittem be. Végül a Holló László Múzeumban voltunk. Velem kezdték a tanárok. Ott volt Attila bácsi, Márta néni és Kővári. Nem sokat mondtak, megdicsértek. Kővári annyit mondott, hogy "Nagy pálya áll előtted." Aztán mindenki megadta az 5-öst és mentek tovább. A
kerámikus pasas később esett be. Azt mondta, hogy az elsőnek (azaz nekem) 4-es alát!!!!!!!!!! ad, mert látta a rajzaimat, amikor kipakoltam. A többi tanár és a jelenlévők mind kerek szemekkel néztek rá, én megkérdeztem tőle, hogy ez most komoly?! Hisz nem is láthatta a rajzaimat, mert később esett be. Aztán mikor már a rosszullét környékezett, Attila bácsi mondta, hogy jöjjön velem a fickó, mert mindjárt szívrohamot kapok. Jött is, megnézte a rajzaim, erre csak annyit mondott, hogy "Hopp,nem ezt az anyagot láttam, elnézést!" én meg ilyen semmibaj arckifejezéssel, de k*rvaanyád érzéssel mosolyogtam rá és adott egy ötöst. Fuck. -.-
Barnin kiakadtam, mert 3 termet töltött meg a "festményeivel" amik igazából nem voltak nagy számok. Mind vmelyik híres festő koppintása volt, zéró egyéniséggel. Persze mindenki behalt tőle. (na jó, nem mindenki.)
Röviden ennyit erről.

Pénteken nem sok minden történt. Inkább az álmaimról beszélnék:
1., Csütörtök éjszaka azt álmodtam, hogy egy tök idegen helyen vagyok, egy méhészetnél. Kiszáll mellőlem a kocsiból egy pasas, majd menekülni kezd, mert a méhek megtámadják. Kivételesen nem voltam szereplője a dolognak, csak néztem, hogy mi történik és mintha csak szellem lettem volna, elmentek mellettem.
Ez azért fura, mert péntek reggel a buszon a rádióba mondták, hogy csütörtökön megtámadott egy méhészt egy méhraj és több mint 300 csípése volt. Szerencsére túlélte. ^^ De ezt mégis hogy...? O.O Fura vagyok. :O
2., Kővári, Gargyusz és én egy mezőn ültünk. Ekkor ébredt fel bennem a felismerés, hogy a Dunát és fél Magyarországot egyszerűen levágták és mi ezen a részen lebegünk összvissz 3-an a Föld felett és azt tervezgetjük, hogy miként foglalhatnánk el a Földet.... WTF?! xDDD
3,. Mert mindig a legjobbat hagyom a végére:
Flo-hoz ment Krisz és jött vele az AFC-s Feka, mert jó haverok. Krisz elment valahova és Flo egy kicsit flörtölt Fekával. Aztán este lett és Flo meg Krisz egy ágyba aludtak, Feka meg hálózsákban a földön. A vicces az egészben, hogy Feka anyja, egy ilyen ősz, lila pizsamás mami Flo és Krisz között feküdt és veszekedett Fekával, hogy "Látod kisfiam miattad ide jutottam" meg hasonló hülyeségek. xD Krisz meg durcizott, mert Flo helyett a nyanya horkolt a fülébe. :'D Looool



És ismét a legjobbat tartogattam a végére:
Ma voltunk apával és anyával az állatkertben Nyíregyházán. Nagyon jó volt. A zöld piramis nagyon tetszett. A cápa ugye felettünk úszkált és anya úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Mindig mutogatott, meg azt mondogatta, hogy "Apa, jön a cápa!" és nagy lelkesen nézegette a cápát. :'D Az esőerdős valami is tetszett és a papagájoknál voltunk a legtöbbet... :'D De annyi szuper dolog volt, hogy nem tudnám mindet leírni. Lényeg az, hogy nagyon élveztük. Kaptam anyától egy fekete koponyás nyakláncot is *-*
 Lemaradtunk a délelőtti papagáj showról, mert elnéztem az időpontot.:S Nem is én lennék... Sebaj, megvártuk a délutánit, de elmaradt. Egy óráig várakoztunk, de semmi. Kicsit elszontyolodva mentünk a kijárathoz, amikor anya meglátta, hogy egy gyönyörű arapapagáj van egy srác kezén. Megkérdeztük, hogy le lehet-e vele fényképezkedni és lehetett. Szóval csináltak is egy képet. (mellesleg a srác sem volt csúnya... hümmm... ^^). Aztán kifizettük (1 kép 1500) és várni kellett a nyomtatásra. Egyszer csak odajön hozzám egy magas, szőke nő , hogy "Jó napot kívánok, Kandász Andrea vagyok" és nyújtja a kezét. Én meg bambán nézek anyára, hogy ez a nő meg mit akar tőle. Anya meg néz rám, hogy ő bizony engem szólított meg. Megilletődve kezet fogok vele és lányos zavaromban csak egy sziát tudok kibökni.
Odajön hozzám az állatkert szóvivője, elvisznek vissza oda, ahol fényképezkedtem az előbb és megkérnek, hogy ismét álljak be. A srác a papagájt a kezemre teszi (természetesen megint hangosan üdvözlöm a jószágot és vigyorgok rá, mint a vadalma) és már kattog is a fényképező. Közben a háttérben egy csávó kamerázza azt, hogy engem fényképeznek. Aztán odajön hozzám a nő, az arcomba nyomják a kamerát és csak ennyit mond a pasi, hogy forog. Andrea kérdez, hogy milyen volt, miért fotózkodtam a madárral, stb. stb. én meg tök profin, talpraesetten válaszolok neki. Aztán megdicsér, hogy olyan voltam, mintha előre megírták volna a szövegem, megköszöni az "interjút" és közli, hogy kapok egy ingyen képet. A képre még vártunk fél órát, aztán kinyomtatták és kaptunk még egyet ajándékba, szal' az ingyen képekkel megspóroltam/kerestem 3000 Ft-ot.

Tiszta jó vagyok! :'D És lehet, hogy a TV2 Kalandjárat című műsorában benne leszek! Úgyhogy ha van időtök, asszem jövő vasárnap fél 11 vagy 11 körül lesz a TV2-n, bár a honlapra úgy is felteszik és ha bekerülök a műsorba, úgyis kiteszem ide is a videót.
Jaaaj, remélem benne leszek *-* Szinte éreztem, hogy a papagájtollas fülbevalóm és nyakláncom kell ma felvenni. :D
Ez egy izgi nap volt. :) És ha nem is leszek benne a tv-ben, legalább megvolt életem első ilyen interjúja. :D
No, ennyi lennék. Nem is lett annyira hosszú a bejegyzés. :P
Pá! ^^

2013. május 18., szombat

Új rajz

Helló! Itt a legújabb művem, a címe: Pánik.
Az elmúlt nap dolgait sűrítettem bele, hogy miként éreztem, amikor rosszul voltam. Amúgy lenne mit mesélnem a kiteregetésről és a furcsa álmaimról, de most nincs kedvem. Összedobtam egy új dizit, de ritka sz*rul sikerült. Gomen. ˇˇ'

Holnap megyünk az állatkertbe *o*
Na, ennyi voltam mára.
Szájonárá :D

2013. május 14., kedd

Pánik és halál félelem





Üdv!
Szörnyű 2 éjszakát tudhatok magam mögött. Vasárnap este lettem először rosszul. Nem tudtam elaludni, nyomódott a mellkasom és nehezen kaptam csak levegőt. Meg valami miatt nem jött álom a szememre. Bár ez a mellkasi fájdalom mostanában sokszor jelentkezett, szóval nem igazán értettem, hogy miért nem tudok aludni. Később kiderült, hogy mama rosszul volt akkor éjszaka. Mama egy olyan személy, akivel kölcsönösen megérezzük egymást. Még arra is felkelünk, ha a másiknak fáj a feje. Érdekes kapcsolat van közöttünk.
Azonban a tegnap éjszakám iszonyatos volt. Éjszaka fél 12-kor fejeztem be a tanulást és hirtelen megint rosszul lettem. A mellkasom nyomódott, fájt a szívem és iszonyatosan szédültem, hányingerem volt, fájt a fejem. Szóltam anyuéknak. Levegő után kapkodtam, a falat támasztottam, annyira forgott körülöttem minden. Holt sápadt voltam és attól féltem, hogy szívrohamom lesz, esetleg szívbeteg lettem. Fél egykor olyan szinten rosszul voltam, hogy felhívtuk a körzeti orvost. Azt mondta, hogy valószínűleg a stressz és a fáradtság miatt van, talán pánik rohamom lehet. Mondta, hogy ha van, vegyek be nyugtatót. Végig olyan szépen beszélt velem, hogy kissé jobban éreztem magam. Bevettem egy fél szem nyugtatót és fél óra múlva el is aludtam.
Soha életemben nem féltem még így. Nem vagyok beteges típus, azt hiszem tavaly ősszel voltam utoljára megfázva. Attól féltem, hogy bármelyik pillanatban leállhat a szívem, vagy megfulladok. A torkomban mintha gombóc lett volna, reszkettem és a sírás határán voltam.
Reggel elmentem a suliba. Első óra művtröi volt. Tz-t írtunk. Óra vége előtt 3-4 perccel beleállt a szívembe és ismét nagyon rosszul lettem. Hirtelen levegő után kapkodtam. Attila bácsi is jól megijedt, Florol nem is beszélve. Szegény Flocimnak meg egy fülhallgató darabot pecáztak ki tegnap a füléből, most fél fülére nem hall, hót takony és ő is rosszul lett. Cseh Lilla meg késett első óráról, mert a koliban mindenki rosszul lett, tegnap romlott levest adtak nekik. Mondhatom szép. ._.'
Úgyhogy hívtam anyát. Flo végig velem volt, nyugtatgatott, simogatott. Olyan jó volt tudni, hogy ott van velem, és ettől kicsit könnyebb lett a légzésem. A Megyóban leültünk az aulába és vártuk anyumat. Szünetbe Gotha és Chii is végig mellettem voltak. Olyan jó, hogy ilyen igaz barátaim vannak. ♥ ^^
Márti nénit is odahívták, aki szintén nyugtatgatott és hozta a vérnyomásmérőt. A vérnyomásom teljesen rendben volt. Anya ezután meg is érkezett. Egyből spuri az orvoshoz.
Lefektettek, EKG-t csináltak, megmérték a vércukromat és a vérnyomásom. Minden teljesen rendben volt, a szívem is szépen vert.
Ekkor az orvos megnyomkodta a szívem fölötti területet és ugye fájt. Már néhány hónapja fáj ott a csont. Kiderült, hogy nem a szívemmel van gond, hanem reumás csontgyulladásom van. Amit nagy valószínűséggel a táska okozott. Tuniillik ott hordom ezt a félvállas táskát. Ami ugye most divat. Szóval az összenyomta a belső szerveimet, begyullasztotta a csontomat.... vagy mi... Nem értek annyira ehhez. :'D De ez a lényege.
Szóval elmentünk és vettünk egy hátizsákot. A boltban az eladónő is ott szörnyülködött. Azért tudok érdekes dolgokat produkálni... :'D
Egyébként mama mondta, hogy tegnap éjszaka fél egy körül felkelt és nem tudott aludni. Nem volt rosszul,csak valami nem hagyta aludni. Akkor voltam a legrosszabbul.... Micsoda boszorkányok vagyunk! :O
Azóta jól vagyok. Hazajöttünk és egész délután csak aludtam. Még most is fáj, a légzésem nehézkes, de nem pánikolok, mert tudom, hogy nem a szívem. Így pszichésen nem spanolom fel magam, hogy meghalok. Egy jó darabig még fájni fog, de élek és a szívem is makk egészséges.
Jól megisjetünk, nem mondom. ˇ_ˇ
Annyira örülök ilyenkor az életemnek. Tegnap lepergett előttem  minden. Azon filóztam éjszaka, hogy addig nem halhatok meg, amíg nem alkottam maradandót és nem jutottam ki Japánba.

Apropó, maradandó!
Biztosan mind találkoztatok már ezzel a gyöngyszemmel, de gondoltam azért kiteszem ide. Nekem annyira tetszik, hogy már 4x megnéztem és még mindig képes vagyok rajta bőgni. Amúgy benne van Netti és Roxi is *-* Még a telefonomon is rajta van, anyával is megnézettem és nagyon tetszett neki. Fullmoon88 (Garai Timi) -t olyan jó volt látni, a Dancis interjú meg külön csemege benne.
Továbbá nagyon frappánsan összefoglalja mindazt, ami vagyok és hogy miért is vagyok olyan, amilyen. Csak gratulálni tudok hozzá!

No, ennyi lennék.
Pá! ^^

2013. május 9., csütörtök

Egér vadászok :D

Üdv!
Nincs sok időm, de ezt gyorsan megosztom veletek. Tegnap este bejöttem a belső szobámba, mert le akartam fújni egy pókot kemotoxxal és erre valami szürkés fekete izé átszalad előttem. Gyorsan bezártam az ajtót, hívtam apát, aki meg pont fürdött. Fél óra múlva kimászott a kádból, de semmit nem találtunk.
Ez kissé lelombozott. Mivel félő volt, hogy vagy egér, pók vagy esetleg más. Ez alatt a más alatt azt értem, hogy szoktam olyan dolgokat látni, amiket más normális ember nem. De ezzel együtt lehet élni, csak néha elgondolkodom rajta, hogy ép-e az elmém... ?
Szóval egész éjszaka azon gyötörtem magam, hogy mit láthattam. Nem tudtam elaludni. Ha sikerült is elszunnyadnom, akkor arra keltem, hogy nem kapok levegőt.
Jó kis éjszakám volt. Kemény 4 órát aludtam. ._.
Anya csodálkozott, hogy miért vagyok már fent, amikor aludhatnék 9-ig is (délutáni tanítás miatt). Mire mondtam, hogy láttam valamit.
Erre ő csak annyit mondott, hogy "csak nem szellemet láttál?". No, igen. Anyu már ismer. :'D Akkor szoktam ennyire betojni, ha valami nem evilágit észlelek. De ez most határozottan futott és nem lebegett vagy suhant...
Szóval jó kedvvel és jó egészséggel indultam el suliba. Ment a hasam, szédültem, fájt a fejem és azért imádkoztam, hogy ne rókázzak a buszon. Szerencsére Kanyóval utaztam. Az a hülye elterelte a figyelmemet. Régi vetélytársam. Mindig azon versenyeztünk, hogy kinek van több pontja, dicsérete. Háhá. :'D
Ezután 3 rajz óra. Kutya csontvázat kellett rajzolni. Máskor imádtam volna ezt a feladatot, de most szenvedés volt. Attila bácsi nem is cseszetett, látta, hogy engem nem tud most felmosni. :|
Ezután még 3 óra és 4: 20-ra hazaestem.
Anya is hazajött és jött mama is. Meglepő felfedezést tettünk. A konyhaszekrényben friss egérkakit találtunk. Anya egyből a költözésen gondolkodott és én pedig megnyugodtam, hogy nem csavarodtam teljesen be és nem óriáspókkal állunk szemben. Megvártuk míg haza jött apa és elindult a hajtó vadászat.
Apa levett a WC ajtót és a konyha elé tette, hogy ha az egerentyű ott van, akkor ne menekülhessen el máshová.
Kiszedtünk mindent és hipós vízzel átmostuk a cuccokat. Minden tiszta egérszar volt. Fúúj. :S
Anya kaparászást hallott a kanapé mögül. A kis rohadék oda menekült. Apa bemászott az íróasztal alá és ott piszkálta csavarhúzóval a kis dögöt. Anya közben kimenekült az udvarra és ordítozva tartottuk a kapcsolatot. Ekkor előugrott az egér, apával a nyomába eredtünk. Hangos püffenések, csattanások, káromkodás, ordítás. Végül apa adott neki az acélbetétes 45-ös bakancsával. A feje lapos lett, a cipő talpán egér agyvelő. *---* Annyira élveztem. Olyan izgi volt üldözni a kis szemetet. :3333
Kár, hogy nem én üthettem le, pedig pályáztam rá. :(
Úgyhogy anya is boldog, apa is boldog és én is megnyugodtam, hogy nem vagyok őrült. :'D
Mindent lefertőtlenítettünk, a lyukakat betömtük, tettünk azért a biztonság kedvéért ki egércsapdát, de minden biznnyal ez az egy volt.
Dióhéjban ennyi.
Muhahahahahhahaahaaaaa :333
Na jó8!

2013. május 7., kedd

Gésás nyaklánc *--*

Üdv! Nem, nem találtam fel a teleportáló gépet, de most megtanultam a kémiát és annyira nem vagyok hulla, gondoltam jelentkezem. Megvagyok. Ez a délutáni suli teljesen felborítja a biológiai egyensúlyom, de el lehet viselni.
Floci beteg lett. :S
Chii és Gotha és én pedig ma délelőtt hamarabb bementünk és elkísértük Chiit (Écit) a művészellátóba, mert vett magának vízhatlan rajztartót. Előtte beugrottunk egy bizsu boltba. Annyi csudi jó ékszer van ott. Floci biztos kiugrott volna a bőréből, ha meglátja őket. *-* Vettem is magamnak egy gésás nyakláncot. Igaz nem vmi gésás, inkább egy orosz matriyoshka baba beütése van, de akkor is... Olyan nehéz ilyen dolgokra akadni, és ezeket azonnal meg kell venni, mielőtt más őrült japán fan tenné. :33 Sztem akkor is kawaii és 890 Ft-ot igazán megért. Am pont 900 volt nálam, mintha a sors akarta volna, hogy megvegyem. *o* Majd legközelebb is betérünk ide, mert még van egy csomó jó cucc, amit muszáj megvennem. Muhahahahahaaaa.
Itt a nyaklánc:

És ezt még régebben kaptam. Egy gésás műanyag doboz, amibe a rajzcuccaimat tartom. Ezt is nagyon imádom:

Művtöriből írtunk. -.- 4-es lett. Aminek örülök, mert nem nagyon volt tegnap este erőm a tanuláshoz, hiába ültem előtte egy órát. Van mellette még három 5-ösöm, szóval nincs gáz. ^^
Németből feleltem, az 5 lett és a TZ-m is 5 lett. ^^

Chii megint szerelmes, most Dávidba. Hát... nem az esetem a srác, de ha neki ez tetszik... Örülök neki, hogy szerelmes, olyan kis cukor tud lenni, amikor örül annak, hogy a srác ráköszön. :)

Kb. ennyi. Mára búcsúzom.
Pá!
(u.i.: csak nekem nem akar mostanság a Blogger képeket feltölteni? Bár Chromne-ban szépen műkszik, de a Mozzilát vmiért nem szereti :// )

2013. május 5., vasárnap

Anyák napi gésa

Üdv! Először is kezdeném a ballagással. Meleg volt, sokan voltak és ügyebár az emberek nagy tömegben nagyon hülyék tudnak lenni. Bunkók és értetlenek voltak, de akkor is végig kedves és vigyorgós voltam. Jól lefárasztottak. ._. Amúgy maga a ballagás megható és vicces volt. Az igazgató úr olyan beszédet mondott... xD Nem is a Megyó lenne! Még egy jedi idézetet is beletett a végére. Imádom ezt a sulit ♥ ! x"D

Ezt meg anyának pingáltam anyák napjára. Ez a gésa trilógiám második darabja. Az első ügyebár a szülinapi maiko volt.
Nekem amúgy nagyon nem tetszik, csúnya lett az arca. Meg a telóm fényképezője sokat megölt a színekből, pl. az arcán lévő kék-szürke árnyalatok teljesen eltűntek. :/
Tessék, lehet röhögni  rajta:

Holnap délutáni suli. Borzasztóan jó kedvem van ettől -.-" :S
A hétvégém eltelt, nem csináltam semmit. Naruto Shippuudent néztem, most jön a 297.rész. :)
Kb. ennyi.
Érkezésemre 5 nap múlva számítsatok kelet felől. Ha csoda történik és feltalálom a teleportáló gépet, akkor hamarabb is jelentkezem. Majd meglátjuk.
Pá! :P

2013. május 3., péntek

Zűrös péntek

Üdv! Rég írtam. Eléggé el van hanyagolva mostanában a blog, ez nem tagadás. Azonban az uccsó hajrá így év végén, plusz megkutyulódott minden a ballagással és az érettségivel.
Ma megyek is vissza "hostesskedni" a Megyóba. Mivel a 9.c. olyan aktív, h minket külön felkértek, h menjünk besegíteni. ^^" Én hülye meg önként és dalolva jelentkeztem. Még nem is lenne akkora gond, ha nem lenne nászéjszakai forróság. :S
Természetesen megszívtuk az érettségivel is, ugyanis nekünk délutáni tanítás lesz fél 5-ig. -.- Ez mekkora kicseszés már! :@@
Persze az igazságba az is beletartozik, hogy a tavaszi szünetünk 3 nappal hosszabb volt. De akkor is ... T__T
Úgy érzem jövő héten sem számíthattok blogbejegyzésekre, arról már nem is beszélve, hogy mindenből akkor írunk meg felelünk. Szép az élet. Tátárá~ :|

Amúgy ma bolond ballagás volt és 3 óra volt megtartva. 1. órán, törin Herby tanárúr kissé kivolt, mert a szerenádozók hajnali fél 5-kor mentek el tőle. :"D Ennek a tetejébe még az egyik osztály be is jött és eláztatott minket, meg a termet is.
Második óra angol volt, az én legkedvencebb, cukorpofa angoltanárommal... -.-" Jó volt látni, hogy mennyire kiakadt a ballagóktól, ugyanis még 3 osztály bejött és konfettit, rizst szórtak és locsoltak. Bár a C-sek rendesek voltak, ők csak cukrot dobáltak. Hát igen, a C-k tartsanak össze ♥ ^^
Elázott a füzetem, a hajam és a ruhám.
Irodalom volt az uccsó óra, TZ-t írtunk. Szeretem Márta nénit. ♥ -.-
No, mind1, végülis tudtam :)
De a legjobb része még ezután jön a napnak, 3:30-ra megyek vissza hostesskedni. :P
Ennyit a máról.

Máj. 16-án nagy kiteregetés lesz, ami annyit jelent, hogy az egész évi rajzaidat ki kell tenni és a legszigorúbb rajztanárok nézik meg őket. Nagyon félek, hisz ott lesz Attila bácsi (legszigorúbb), Kővári, Csilla néni (extraszigorú) és az a copfos grafika tanár, akinél felvételiztem. Attól félek szétcincálnak T_T 20-30 rajzot kell vinni... Khmm... hát nekem van 44, amit bizton elviszek. :"D xDDDD
Amúgy rajzból mostanában csontvázat rajzolunk. Nagyon élvezem. Jó volt bordákat, medencét, kezet, lábat rajzolni. ^^ Jövő héten meg koponyázni fogunk. :33
Legújabb műveim:





Amúgy más nincs. Szerelmi életem = 0 -val, szóval azt nem is firtatjuk tovább. 4 ever alone :"D xD
Mostanában sokat járok xat-re. Hiányoznak a régi szép idők, amikor a naruto chaten 21-en voltunk és reggeltől estig dumáltunk. Bagollyal is ott ismerkedtünk meg és Possal is. Sajna a többiekkel nem találkoztam azóta. :S Apropó, Bagollyal most nyáron lesz 3 éve, hogy boldogítjuk egymást. :"D
Ő mindig meg tud lepni. Most tudtam meg, hogy 46-os lába van és 180 cm. Nemrég még csak 175 volt. Megígértem neki, hogy lerajzolom őt bagolyként, hatalmas patával és párducmintás bugyival egy félig elégett Barbie babával a kezében. Ne kérdezzétek miért, minden dolognak van egy története. ^^ "
Bár meg kell említenem még Isozaki-kunt, akivel szintén egy olyan 2-2,5 éve dumálunk. Rendes srác, nagyon elvont. Szereti a művészeteket és a furcsa dolgokat. Nemrég csináltam neki design-t az új honlapjára. (http://elysium.lapunk.hu/)
Meg van még Sobeit alias Firka aki egy nagyon köcsög, troll srác. Eleinte nem is nagyon értettem vele szót, de mostanság együtt járunk trollkodni roma chatekre. :"D xDD Kb. múlt év őszén vagy telén ismerkedtünk meg. És van egy chatszoba, ahol olyan idióták vannak, mint pl. Blekk. :D
Lehet hülyeség a netes haverkodás, de Bagoly nem is tudja milyen fontos nekem, hisz amikor általánosban nem voltak barátaim ő mindig ott volt nekem és bármikor gyötörhettük egymást. :))

Amúgy van egy fogadott jányom. Gothát befogadtam, szóval mostmár anya is vagyok. Korai ez még mi? Nem vagyok én Rebeka, hogy 16 évesen 2 ikerfiam legyen... Durva mi? :O Magántanuló lett. Jól elrontotta az életét....
Gothára visszatérve... Annyira cukiii *-* A nagy rocker álca mögött egy érzékeny és aranyos lány, aki kissé bátortalan és néha úgy érzem, hogy ha nem figyelek rá kellő kép, akkor elfújja a szél. :3333 *-* ♥

Amúgy most nézem, hogy frissíteni kéne már a blogban a Barátok menüpontot és új dizi sem ártana. :|
No, mindent sorjával.
Remélem (ANIMEGIRL) hogy kielégítettem blogolvasói vágyaidat. xDDD
No, pá emberek, legyetek rosszak. ;D